Új történet.:)

Sziasztok! Visszatértem.:) Ezt a történetet már semmi kedvem folytatni ezért úgy döntöttem hogy írok egy újat. Ha tetszik az első rész akkor folytatni fogom. Na puszi.:)

9.rész

A buli nagyon jó volt. Fáradtan dőltem az ágyamba. Hamar sikerült elaludnom viszont reggel korán keltem és a fejem nagyon fájt. Pedig ma még lesz karate órám. Nagyokat ásítva keltem ki az ágyból és elsétáltam a fürdőszobába. Megmosakodtam, rendbe tettem magam majd kimentem a konyhába. Tina a konyha pultnál ült. A kezére támaszkodva ette a reggelijét.
- Jó reggelt. - mondta álmos hangon.
- Jobbat. - ásítottam egyet.
A szekrények felé mentem megkeresni a fájdalom csillapítót. Kivettem egy poharat is. Öntöttem bele vizet és bevettem a gyógyszert majd én is csináltam magamnak reggelit és leültem Tina mellé.
- Mi a mai program? - kérdezte.
- Hát el kell mennünk a karate órára... De utána elmehetnénk fagyizni.
- Benne vagyok. De ez a karate óra most nem lesz valami jó.
- Ne kiabáld el. Biztos ki bírjuk majd.
- Remélem. - mondta két falat között.
Átöleltem.
- Annyira örülök, hogy barát nők vagyunk.
- Én is. De én a testvéremként tekintek rád.
- Bizony. Te vagy az én húgom.
- Te meg az én nővérem. - ölelt meg szorosan.
- Emlékszel régen mennyit hülyéskedtünk?
- Aha. Amikor a suliban rád ugrottam és a földön kötöttünk ki. Mindenki minket nézett.
Elnevette magam. Szeretem ezeket az emlékeket felidézni.
- Meg amikor meg akartuk ölelni egymást és helyette csak lefejeltük egymást.
- Az még mostanában is meg szokott történni.
- Ez igaz. - nevettünk.
Megfogtam az üres tányérokat és elmosogattam. Tina addig felvette a pulcsiját. Amikor végeztem én is ugyanezt csináltam majd elindultunk az órára. 10 percet késtünk és emiatt le is szidtak minket. Gyorsan eltelt az idő. Sokat nevettünk és jól éreztük magunkat. A végére már nem is voltunk fáradtak, se álmosak. Hazamentünk átöltözni majd elindultunk a fagyizóba. Mindketten egy gömböset kértünk.
Nagyon finom volt. Még sétáltunk egy kicsit majd leültünk egy padra. Nagy meglepetésemre Krisztián és Tomika jött szembe velünk.
- Sziasztok csajok. - köszönt Tomika.
- Sziasztok. - öleltük meg őket. - Ti mit kerestek itt?
- És ti? - vágta rá Tomika.
- Hagyjuk a témát. - nevettem.
- Hmm...Fagyi? - mosolygott Krisztián.
- Megkóstolhatom? - kérdezte Tomika.
- Te nem vagy komplett. - öleltem át.
- Tudom. - mosolygott. - Na de megkóstolhatom?
- Melyiket? - kérdezte Tina.
- Mindkettőt.
Elmosolyodtunk de megengedtük, hogy megkóstolja.
- És én? - 'sértődött' meg Krisz.
- Tessék. - mondtam és a kezébe nyomtam az enyémet.
- Nekem adod? - kérdezte meglepődve.
- Aha. - karoltam át.
- Köszönöm. - nyomott egy puszit az arcomra.
- Te nem akarod nekem adni? - kérdezte Tomika Tinától.
- De. - nyújtotta oda Tomikának a fagyiját.
- Csak vicceltem.
- Én nem. Nem kérem. Szívesen odaadom.
- Biztos?
- Teljesen.
- Hát akkor köszi.
- Szívesen. - mosolygott Tina.
- Mit csináltatok ma? - kérdezte Tomika.
- Voltunk karate órán, felidéztük a régi szép időket és eljöttünk fagyizni. - számoltam be.
- Akkor jó napotok lehetett.
- Az volt, csak tegnap buliztunk és ma nagyon fáradtak voltunk.
- Buliztatok? - kérdezték egyszerre a fiúk.
- Igen.
- És miért nem szóltatok?
- Miután eljöttem tőletek akkor derült ki. - mondtam.
- Ja. Értem. - mosolygott Krisztián.
- És nektek milyen napotok volt? - kérdezte Tina.
- Fárasztó. Volt két koncertem és Tomikának is. - válaszolt Krisztián.
- Hát igen. De a fagyi kárpótol mindenért.
Elnevettük magunkat.
- Egyébként hova indultatok? - kérdeztem.
- Fagyizni. - nevetett Krisz.
- Ez most komoly? - nevettem én is.
- Szóval mi két adagot eszünk. - dicsekedett Tomika.
- Dó. Ha akarod szívesen neked adom az enyémet. De csak azért mert te is nekem adtad a tiéd.
- Nem kell. De azért köszi.
- Hát jó. De biztos?
- Teljesen.
- Oké. Tina?
- Nekem se kell.
- Akkor mi eszünk három gömböset Tomi. - mosolygott Krisztián és vállba bokszolta Tomikát.
- Bizony.
- Arról nem volt szó, hogy három gömböset. - mondtam.
- Sajnálom. - mosolyogtak.
- Csak vicceltem.
- Mi is. - öleltek meg. 
- Akkor jó. - nevettem.
Fagyizás után még sétálgattunk a városban.
- Egyébként nem hiányzik nektek Debrecen? - kérdezte Tomika.
- De. Sok emlék fűz oda. Szerettem ott élni de most már azt gondolom, hogy amíg itt vagytok nekem addig nem mennék vissza oda. - mondta Tina.
- Én is így gondolom. - értettem egyet vele. Ekkor megpillantottam egy ismerős épületet. A régi iskolánkat.
- Az ott a régi sulink? - kérdezte az épületre mutatva Tina.
- Igen.
- Oda jártatok?
- Aha. Ki nem állhattuk.
Elmosolyodtak. Erről az iskoláról eszembe jutottak a rossz emlékek. Hirtelen megszédültem. Majdnem elájultam.
- Jól vagy? - kérdezte Krisztián.
- Igen. Csak megszédültem. Nem értem.
Krisztián még egy aggódó pillantást vetett rám majd tovább indultunk. Szép lassan megérkeztünk a fiúk házához.
- Akkor sziasztok. - öleltek meg minket.
- Sziasztok. - köszöntünk és elindultunk.
Az út másik oldalán egy ismerős alakot pillantottam meg. Egyből felismertem. Regina volt az. Az általános iskolában ő volt a legjobb barátnőm.
- Regina! - szaladtam át az úttesten.
Majd nem elütött egy autó de ezzel se törődtem. Tina alig bírt után jönni.
- Dó. - kiabálta Regina és futni kezdett felém.
Megöleltük egymást.
- Ez komolyan te vagy? - kérdezte.
- Igen. Én meg alig tudom elhinni, hogy ez te vagy.
- Pedig én vagyok.Olyan rég nem láttalak már.
- Annyira hiányoztál.
Elengedtük egymást.
- Szia Regi. - ért oda hozzánk Tina.
- Szia Tina. - köszönt neki Regi.
Köztem és Regi között sokkal szorosabb kapcsolat van. Imádom ezt a csajt. Viszont Tina és Regi alig ismerik egymást. De Regival annyira jó barátnők sosem voltunk mint Tinával.
- Hogy vagytok? - kérdezte Regi.
- Jól. Mióta nem találkoztunk történt néhány rossz dolog és sok jó is.
- Velem is. Képzeljétek. Robi megkérte a kezem.
- Komolyan? Még mindig együtt vagytok?
- Igen és igen. - mosolygott.
- Gratulálok. Még tízszer ennyi évet. - öleltem meg.
- Köszi.
- És mit keresel te itt Budapesten?
- Látogatóba jöttem anyuhoz. Elmeséltem neki is a jó hírt.
- Értem és mit szólt hozzá?
- Nagyon örült.
- Az jó. Szerencsés vagy.
- Bizony. - mondta.
Az órájára nézett.
- Na sietnem kell. Sziasztok! - mondta.
Még megölelt engem és el is sietett.
- Nem kedveled Reginát ugye?
- Hát nem.
Elmosolyodtam.
- Nem nézünk be a Westenbe ha már itt vagyunk?
- Nem tudom. Nincs sok kedvem hozzá.
- Na gyere már. - húzott be Tina.
- Hát jó. - adtam fel.
Körbenéztünk néhány boltban de nem vettünk semmit. Viszont az egyikben kiszúrtam egy deszkás Nike cipőt. Nagyon megtetszett és meg is vettem.
- Na ugye, hogy megérte bejönni? - mosolygott Tina.
- Igen. - mosolyogtam.
Hazamentünk lepakolni majd újra lejöttünk sétálni. Összetalálkoztunk Danival is. Órákon át beszélgettünk vele. Amikor már haza felé indultunk újra összetalálkoztunk Tomikával és Krisztiánnal. Velük is órákon át beszélgettünk. Aztán Tomika haza akart menni és Tina elkísérte. Mi Krisztiánnal szintén elindultunk haza. Már ott voltunk a házunk előtt. Csak az út választott el tőle. Krisztián közelebb lépett hozzám és megcsókolt. Gyengéden és lassan csókolt.

*Tina szemszöge*
Már rég hazaértem de Dó nincs sehol. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Hirtelen egy sikoltást és egy autó hangját hallottam. Felismertem ezt a hangot. Felugrottam a kanapéról és lesiettem az utcára. A látvány ami fogadott borzalmas volt.

8.rész

- Biztos? - kérdeztem aggódva.
- Igen. Csak vágytam egy ölelésre.
Még pár percig csendben ölelkeztünk majd elengedtük egymást.
- Szeretnél itt maradni? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen.
- Akkor keresek neked valami ruhát amiben aludhatsz.
- Rendben. - mondta és egy puszit nyomott az arcomra.
Bementem a szobámba és kerestem egy felsőt amit felvehet majd kivittem neki.
- Tessék.
- Köszönöm. Akkor elmegyek lefürödni.
- Oké. A fürdőt ott találod. - mutattam a kis helyiség felé.

Bólintott és elindult. Én addig elmentem vacsorát csinálni neki. Mire kész lett már kijött Dó is. A pólómban volt ami nagyon jól állt neki.
- De csinos itt valaki. - mosolyogtam és megöleltem.
- Jól áll?
- Hát persze. Éhes vagy?
- Igen. - sóhajtott és leült a rántottája elé.
Gyorsan megette majd leültünk a kanapéra, bekapcsoltuk a tévét és közben beszélgettünk.
- Tomika? - kérdezte.
- Alszik a szobájában. Ilyenkor már semmivel sem lehet felébreszteni.
Elnevette magát.
- Jó neki. Én mindenre felkelek.
- Én is.
- Mi ez a film? - váltott témát.
- Nem tudom mi a címe.
- Megnézni se tudod?
- Annyira nem érdekel. - mosolyogtam. - Örülök, hogy itt maradsz estére.
Elmosolyodott.
- Szükségem van erre. Hogy egy kicsit együtt legyünk.
- Nem neked hanem a kapcsolatunknak van erre szüksége.
- Pontosan. - mondta és a fejét a vállamra hajtotta.
Pár perccel később el is aludtam.

*Dorina szemszöge*
Másnap kicsit később keltem és Krisztián már nem volt mellettem. Felültem és pont ekkor jött ki a fürdőszobából.
- Jó reggelt. - mosolygott és egy puszit nyomott az arcomra.
- Neked is.
- Éhes vagy?
- Nem igazán. - ásítottam egy nagyot és a telefonomért nyúltam ami a kanapé előtti asztalon volt.

Kikerestem Danit a névjegyek közül és rányomtam a hívás gombra.
- Dó. - szólt bele Dani.
Hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Szia. Akkor ma átjössz?
- Persze.
- Rendben. Várlak! Na szia. - mondtam és letettem.
Krisztián kérdőn nézett rám de én csak legyintettem egyet.
- Egyébként szép a telefonod. Londonból van? - váltott témát.
- Igen. Már két éve ezt használom.
Elmosolyodott.
- Rendbe teszem magam és aztán megyek haza.
- Oké. - bólintott.
Bementem a fürdőszobába, megmostam az arcom, copfba fogtam a hajam, átöltöztem és kimentem.
- Jól áll az összekötött haj. - mosolygott Krisztián.
- Köszi. -  mondtam és egy puszit nyomtam az arcára majd felvettem a cipőm és az ajtó felé vettem az irányt.
- Akkor szia. - köszönt és szájon puszilt.
- Szia. - mosolyogtam és kimentem.
Gyorsan hazamentem és Dani már ott volt nálunk.
- Na végre. - mosolygott és szorosan megölelt.
- Szia. - viszonoztam az ölelést és leültem az egyik fotelbe.
- Figyelj - kezdtem bele, - komoly ez a dolog Fruzsival?
- Persze. Tudod ő egy csodálatos lány. Belsőre és külsőre is.
- Rendben. Hát akkor sokáig.
- Köszi. - ölelt át. - Nem akartok eljönni bulizni?
- De. Hova?
- A Pinkbe. Meg majd később Debrecenbe, a Kikőtőbe.
- Mindkettőre. - mondtuk egyszerre Tinával.
- A Pinkbe ma megyünk. Kilenc óra körül idejövök. Úgy jó?
- Persze.
- Rendben. De most megyek. Sziasztok. - ölelt meg minket majd elment.
- Nem megyünk el vásárolni? - kérdezte Tina.
- De, menjünk.
Sok boltban voltunk és sok szatyorral mentünk haza. Nehéz volt eldöntenem melyik ruhát vegyem fel de végül szerintem jól választottam.

  

7.rész

Bementünk Dóval a szobámba. Azonnal elindult a zongorám felé. Leült elé és játszani kezdte a Maradnék című dalomat. Annyira szép hangja van. Erről nem is tudtam.
- Nem is mondtad, hogy tudsz énekelni. Vagyis, hogy ilyen jól tudsz énekelni.
- Nem kérdezted. - mosolygott.
- Vicces vagy. - öleltem meg.
- Tudom.
- Meddig maradsz itt?

- Nem tudom. Nem sokáig. Elmegyek anyuékhoz. Régen láttam már a kishúgom.
- Van testvéred?
- Igen.
- Hány éves?
- Tizenkettő.
- Te pedig tizennyolc.
- Aha.
- Kaphatok egy csókot? - kérdeztem és közelebb húztam magamhoz.
- Miért ne... - mosolygott és megcsókolt.
Szeretek vele csókolózni. Lassan de szenvedélyesen csókol.
- Mennem kell.
- Rendben. - mondtam csalódottan és még utoljára megöleltem.
- Na szia.
- Szia. - adtam egy puszit az arcára ő pedig kisietett.

*Dorina szemszöge
Amikor odaértünk Tinával a régi házunkhoz elmosolyodtunk és becsengettünk. Anyu nyitott ajtót és amikor meglátott minket széles vigyor volt az arcán.
- Szia anyu. - öleltem meg.
- Szia kicsim. Szia Tina. - mosolygott még mindig anya.
- Szia. - köszönt Tina és ő is megölelte anyut.
- Gyertek be. - mondta anya és bekísért minket a nappaliba.
A kishúgom Fruzsi ott ült az egyik fotelben. Odamentünk hozzá és őt is megöleltük majd helyet foglaltunk a kanapén.
- Na mesélj! - mondtam Fruzsinak. - Történt valami érdekes veled?
- Ami azt illeti igen. Tudod együtt járok Vas Danival.
- De hiszen ő tizenkilenc éves! Te meg csak tizenkettő.
- Tudom de szeretem őt. Miért idegesít ennyire? Attól félsz, hogy pár évvel idősebb nálam és bánthat?
- Igen a körkülönbség. Egy, kettő vagy három év még rendben van de ennél több már nem. Attól nem félek, hogy bánthat mert tudom, hogy nem tenné. Ismerem már annyira Danit.
- Engem nem érdekelnek az évek mert én szeretem őt.
- És anyu mit szól hozzá?
- Mit érdekel az téged? Féltékeny vagy? Elmondta, hogy több mint 2 éven át együtt jártatok és csak pár hónapja szakítottatok.
- Dehogy vagyok féltékeny. Én már túl léptem rajta.
- Még nem felejtetted el.
- Őt nem csak azt ami köztünk volt. Barátok vagyunk és ennyi. Amúgy is nekem van barátom.
- Igen és ki?
- Éder Krisztián.
- Remek. Egy celeb. A legjobb választás Dó.
- Ne sértegesd lécíves. Tudom, hogy nem kedveled de én nagyon szeretem.
- Igazad van és ne haragudj Dó. Sajnálom csak nehéz elfogadni, hogy nem neked nem tetszik az, hogy Danival járok.
- De tetszik mert ismerem Danit és megbízom benne csak ő sokkal idősebb mint te és nem akarom, hogy az emberek rossz dolgokat pletykáljanak rólatok.
- Engem nem érdekel.
- De engem igen. Nem akarom, hogy bántsanak téged vagy szétválasszanak titeket.
- Nem fognak. Nyugi Dó. - ölelt meg.
Féltem őt hisz csak a kishúgom. Az egyetlen...
- Veszekedtetek? - jött be anya.
- Nem. Csak megbeszéltünk valamit.
- Azt hittem.
Megráztam a fejem, hogy ne aggódjon. Nem szereti ha veszekedünk.

*Krisztián szemszöge
Nyolc óra körül csengetett valaki. Én nyitottam ajtót. Nagy meglepetésemre Dó állt előttem.
- Mit csinálsz te itt ilyenkor? - kérdeztem meglepetten.
- Nem örülsz, hogy jöttem?
- De csak megleptél. Azt hittem baj van.
- Nincs. - rázta a fejét és hirtelen átölelt.