- Jó reggelt. - mondta álmos hangon.
- Jobbat. - ásítottam egyet.
A szekrények felé mentem megkeresni a fájdalom csillapítót. Kivettem egy poharat is. Öntöttem bele vizet és bevettem a gyógyszert majd én is csináltam magamnak reggelit és leültem Tina mellé.
- Mi a mai program? - kérdezte.
- Hát el kell mennünk a karate órára... De utána elmehetnénk fagyizni.
- Benne vagyok. De ez a karate óra most nem lesz valami jó.
- Ne kiabáld el. Biztos ki bírjuk majd.
- Remélem. - mondta két falat között.
Átöleltem.
- Annyira örülök, hogy barát nők vagyunk.
- Én is. De én a testvéremként tekintek rád.
- Bizony. Te vagy az én húgom.
- Te meg az én nővérem. - ölelt meg szorosan.
- Emlékszel régen mennyit hülyéskedtünk?
- Aha. Amikor a suliban rád ugrottam és a földön kötöttünk ki. Mindenki minket nézett.
Elnevette magam. Szeretem ezeket az emlékeket felidézni.
- Meg amikor meg akartuk ölelni egymást és helyette csak lefejeltük egymást.
- Az még mostanában is meg szokott történni.
- Ez igaz. - nevettünk.
Megfogtam az üres tányérokat és elmosogattam. Tina addig felvette a pulcsiját. Amikor végeztem én is ugyanezt csináltam majd elindultunk az órára. 10 percet késtünk és emiatt le is szidtak minket. Gyorsan eltelt az idő. Sokat nevettünk és jól éreztük magunkat. A végére már nem is voltunk fáradtak, se álmosak. Hazamentünk átöltözni majd elindultunk a fagyizóba. Mindketten egy gömböset kértünk.
Nagyon finom volt. Még sétáltunk egy kicsit majd leültünk egy padra. Nagy meglepetésemre Krisztián és Tomika jött szembe velünk.- Sziasztok csajok. - köszönt Tomika.
- Sziasztok. - öleltük meg őket. - Ti mit kerestek itt?
- És ti? - vágta rá Tomika.
- Hagyjuk a témát. - nevettem.
- Hmm...Fagyi? - mosolygott Krisztián.
- Megkóstolhatom? - kérdezte Tomika.
- Te nem vagy komplett. - öleltem át.
- Tudom. - mosolygott. - Na de megkóstolhatom?
- Melyiket? - kérdezte Tina.
- Mindkettőt.
Elmosolyodtunk de megengedtük, hogy megkóstolja.
- És én? - 'sértődött' meg Krisz.
- Tessék. - mondtam és a kezébe nyomtam az enyémet.
- Nekem adod? - kérdezte meglepődve.
- Aha. - karoltam át.
- Köszönöm. - nyomott egy puszit az arcomra.
- Te nem akarod nekem adni? - kérdezte Tomika Tinától.
- De. - nyújtotta oda Tomikának a fagyiját.
- Csak vicceltem.
- Én nem. Nem kérem. Szívesen odaadom.
- Biztos?
- Teljesen.
- Hát akkor köszi.
- Szívesen. - mosolygott Tina.
- Mit csináltatok ma? - kérdezte Tomika.
- Voltunk karate órán, felidéztük a régi szép időket és eljöttünk fagyizni. - számoltam be.
- Akkor jó napotok lehetett.
- Az volt, csak tegnap buliztunk és ma nagyon fáradtak voltunk.
- Buliztatok? - kérdezték egyszerre a fiúk.
- Igen.
- És miért nem szóltatok?
- Miután eljöttem tőletek akkor derült ki. - mondtam.
- Ja. Értem. - mosolygott Krisztián.
- És nektek milyen napotok volt? - kérdezte Tina.
- Fárasztó. Volt két koncertem és Tomikának is. - válaszolt Krisztián.
- Hát igen. De a fagyi kárpótol mindenért.
Elnevettük magunkat.
- Egyébként hova indultatok? - kérdeztem.
- Fagyizni. - nevetett Krisz.
- Ez most komoly? - nevettem én is.
- Szóval mi két adagot eszünk. - dicsekedett Tomika.
- Dó. Ha akarod szívesen neked adom az enyémet. De csak azért mert te is nekem adtad a tiéd.
- Nem kell. De azért köszi.
- Hát jó. De biztos?
- Teljesen.
- Oké. Tina?
- Nekem se kell.
- Akkor mi eszünk három gömböset Tomi. - mosolygott Krisztián és vállba bokszolta Tomikát.
- Bizony.
- Arról nem volt szó, hogy három gömböset. - mondtam.
- Sajnálom. - mosolyogtak.
- Csak vicceltem.
- Mi is. - öleltek meg.
- Akkor jó. - nevettem.
Fagyizás után még sétálgattunk a városban.
- Egyébként nem hiányzik nektek Debrecen? - kérdezte Tomika.
- De. Sok emlék fűz oda. Szerettem ott élni de most már azt gondolom, hogy amíg itt vagytok nekem addig nem mennék vissza oda. - mondta Tina.
- Én is így gondolom. - értettem egyet vele. Ekkor megpillantottam egy ismerős épületet. A régi iskolánkat.
- Az ott a régi sulink? - kérdezte az épületre mutatva Tina.
- Igen.
- Oda jártatok?
- Aha. Ki nem állhattuk.
Elmosolyodtak. Erről az iskoláról eszembe jutottak a rossz emlékek. Hirtelen megszédültem. Majdnem elájultam.
- Jól vagy? - kérdezte Krisztián.
- Igen. Csak megszédültem. Nem értem.
Krisztián még egy aggódó pillantást vetett rám majd tovább indultunk. Szép lassan megérkeztünk a fiúk házához.
- Akkor sziasztok. - öleltek meg minket.
- Sziasztok. - köszöntünk és elindultunk.
Az út másik oldalán egy ismerős alakot pillantottam meg. Egyből felismertem. Regina volt az. Az általános iskolában ő volt a legjobb barátnőm.
- Regina! - szaladtam át az úttesten.
Majd nem elütött egy autó de ezzel se törődtem. Tina alig bírt után jönni.
- Dó. - kiabálta Regina és futni kezdett felém.
Megöleltük egymást.
- Ez komolyan te vagy? - kérdezte.
- Igen. Én meg alig tudom elhinni, hogy ez te vagy.
- Pedig én vagyok.Olyan rég nem láttalak már.
- Annyira hiányoztál.
Elengedtük egymást.
- Szia Regi. - ért oda hozzánk Tina.
- Szia Tina. - köszönt neki Regi.
Köztem és Regi között sokkal szorosabb kapcsolat van. Imádom ezt a csajt. Viszont Tina és Regi alig ismerik egymást. De Regival annyira jó barátnők sosem voltunk mint Tinával.
- Hogy vagytok? - kérdezte Regi.
- Jól. Mióta nem találkoztunk történt néhány rossz dolog és sok jó is.
- Velem is. Képzeljétek. Robi megkérte a kezem.
- Komolyan? Még mindig együtt vagytok?
- Igen és igen. - mosolygott.
- Gratulálok. Még tízszer ennyi évet. - öleltem meg.
- Köszi.
- És mit keresel te itt Budapesten?
- Látogatóba jöttem anyuhoz. Elmeséltem neki is a jó hírt.
- Értem és mit szólt hozzá?
- Nagyon örült.
- Az jó. Szerencsés vagy.
- Bizony. - mondta.
Az órájára nézett.
- Na sietnem kell. Sziasztok! - mondta.
Még megölelt engem és el is sietett.
- Nem kedveled Reginát ugye?
- Hát nem.
Elmosolyodtam.
- Nem nézünk be a Westenbe ha már itt vagyunk?
- Nem tudom. Nincs sok kedvem hozzá.
- Na gyere már. - húzott be Tina.
- Hát jó. - adtam fel.
Körbenéztünk néhány boltban de nem vettünk semmit. Viszont az egyikben kiszúrtam egy deszkás Nike cipőt. Nagyon megtetszett és meg is vettem.
- Na ugye, hogy megérte bejönni? - mosolygott Tina.
- Igen. - mosolyogtam.
Hazamentünk lepakolni majd újra lejöttünk sétálni. Összetalálkoztunk Danival is. Órákon át beszélgettünk vele. Amikor már haza felé indultunk újra összetalálkoztunk Tomikával és Krisztiánnal. Velük is órákon át beszélgettünk. Aztán Tomika haza akart menni és Tina elkísérte. Mi Krisztiánnal szintén elindultunk haza. Már ott voltunk a házunk előtt. Csak az út választott el tőle. Krisztián közelebb lépett hozzám és megcsókolt. Gyengéden és lassan csókolt.
*Tina szemszöge*
Már rég hazaértem de Dó nincs sehol. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Hirtelen egy sikoltást és egy autó hangját hallottam. Felismertem ezt a hangot. Felugrottam a kanapéról és lesiettem az utcára. A látvány ami fogadott borzalmas volt.
